Az Alpina első E12-es átalakításait a korábban megismert A4-es motorral készítette, melyeket kívülről semmilyen jellel nem azonosított. A Kugelfischer befecskendezőt Motronic-ra cserélte, így sikerült a teljesítményt 155 lóerőre megemelni.

Buchloe-ban az M30-assal szerelt E12-t hét eltérő motor-változattal lehetett megvásárolni.

A 250 lóerős 3 literes B3 volt a legkorábbi verzió. 1974-től kaphatóvá vált a 230 lóerős, 3 literes B4 három darab Weber-rel (mindkét erőforrás az E3 és E9-es modellekből származott).

A B5-öt az 525-höz fejlesztették ki, 2,5 literes motorját egy 170 lóerős 2,8 literesre cserélték. 1976-tól a 230 lóerős B2-be három literes motort  tettek három darab Solex porlasztóval.

A B2 a 100 km/h-s sebességet 6,9 másodperc alatt érte el, végsebessége 228 km/h volt. A 250 lóerős B2S-t csak exportra készítették.

A B6 egy költségtakarékos átalakítása volt az 528-nak, melynek motorját eredetileg az E9 coupe-hoz fejlesztették ki. A 200 lóerős 2,8 litereshez egy Solex befecskendező rendszert illesztettek. A gyári áttétellel 7,6 másodperc alatti gyorsulást produkált (álló helyzetből 100 km/h-ra) és végsebessége elérte a 212 km/h-t. 1977 októberétől rendelhető lett a 240 lóerős B8-nak hívott motor is, mely a 3,2 literes 6 hengeresen alapult. Körülbelül kétszáz darab készült belőle, mikor a gyártását 1980 júliusában befejezték. Teljesen átalakított autóként csak az 528 B2 és B6 modell volt kapható.

A B6 2.8 és a B7 Turbo Coupe mellett a B7 Turbo volt a három átalakítás egyike, melyet mint új irányvonal 1978. novemberében a piacra dobtak. Mindkét turbó modellbe az Alpina első feltöltős motorja került. A B7 Turbo-t bámulatba ejtő teljesítményével a világ leggyorsabb négyajtós autójaként ismerték el.

A turbófeltöltőt (KKK) a rövid löketű három literes (2985 ccm), nagy blokkos hat hengereshez illesztették. A tervezők a hengerfejben átformálták az égésteret, de a gyári szelepeket és a vezérműtengelyt megtartották.  Pierburg (Zenith DL) befecskendezőre cserélték a gyári Bosch L-Jetronic-ot, az autót elosztó nélküli Hartig-féle computerizált gyújtás jellemezte. A feltöltő mellett a jobb oldali első lámpák mögé egy intercoolert is beépítettek. A két első ülés között a kézifékkar mellé elhelyezett állítható nyomás-vezérlővel lehetett menet közben a turbónyomást szabályozni (0,55 bar-tól 0,85 bar-ig). Teljes töltés esetén (teljesítménye ekkor 300 lóerő volt), álló helyzetből a 100 km/h-t 6,1 másodperc alatt érte el, végsebessége  meghaladta a 251 km/h-t.

A B7 Turbo-t 5 sebességes Getrag váltóval lehetett megvásárolni, automata opciója nem volt. A sperr differenciálmű és a napfénytető állandó kiegészítője volt az autónak. A differenciálmű olajának hűtését egy elektromos pumpa segítségével, egy saját olajhűtővel oldották meg. A rugóknak és lengéscsillapítóknak köszönhetően alacsonyabb építésű volt, mint az alap 528i. A futómű módosításához tartozott még a stabilizátorok cseréje is: a gyárinál vastagabbat szereltek előre és állíthatót hátra. A féktárcsákat belső hűtésűekre cserélték. A karosszéria egy széles első és gumiból készült fekete hátsó spoilert viselt, az oldalán a szokásos csíkozással.  A csomagtérbe helyezték az akkumulátort, valamint a 32 literes kiegészítő benzintankot is. Az utasteret leginkább a négyküllős Alpina kormánykerék, fa sebességváltó gomb, bal oldali lábtámasz és a Scheel által készített kagylóülések jellemezték.

A motor jobb oldalán elhelyezkedő turbófeltöltő miatt csak bal kormányos kivitelben készült. Buchloe-ban 1983 augusztusig összesen 149 darab gördült le a gyártósorról.

A B7S Turbo a gyár kis darabszámú kiadása volt, melyből 1981. novembere és 1982. májusa között összesen 60-at készítettek.

Ezzel a modellel valami izgalmasat szerettek volna kínálni a vásárlóknak addig, míg az új fejlesztésük elkészül. Mindegyik autó bal kormányos kivitelben, és Sapphire kék metál fényezéssel készült, az oldalán aranyszínű csíkkal. Hátsó sárvédőire „B7S Turbo” felirat került.

Ezzel az autóval párhuzamosan elérhető volt a szintén alacsony példányszámban gyártott hatos sorozatú B7S Turbo Coupe is. A B7S Turbo-t a B7 Turbo motorikus átdolgozásának lehetett tekinteni, melyhez a nagy, 3453 köbcentiméteres hathengerest (M30) használták fel KKK turbófeltöltővel. A gyári motor kompresszióját 7,5:1-re csökkentették, az L-Jetronic befecskendezőjét Pierburg DL-re cserélték Hartig gyújtással.

A turbónyomás fokozásával az autó teljesítményét 250-ről max. 330 lóerőig lehetett növelni. Végsebessége elérte a 261 km/h-t, álló helyzetből 100 km/h-ra 5,8 másodperc alatt gyorsult.  (a szerk.)